Bongában első dolgunk az volt, hogy beültünk Yonas tejivójába és átadtuk magunkat az avokádó shake gyönyöreinek. És ekkor elkezdődött. Nem esett, szakadt az égi áldás, mire természetesen elment az áram, így Orsi gyorsan belerázódhatott a mindennapok történéseibe. Megjelent Tigisto, aki egy helyi taxi sofőr és az átlaghoz képest jól beszél angolul. (Az hogy ez a nyelvismeret mit takar; egyik kérdésemre, miszerint ’a gyerekek otthon vagy az iskolában tanulnak meg amharik nyelven beszélni’ - annyit válaszolt, hogy: ’Yes’- ezért a kérdést nem firtattam tovább.) Nagyon kedélyesen elbeszélgettünk és amikor fizet akartam a pincérlány értetlenül állt előttem. Mint kiderült  ezt már a barátunk megtette, na igen, ilyen a vendégszeretet erre felé. Hazamentünk és megmutattam neki, a birtokot.

Másnap reggel alig hogy leértünk az irodába és bemutattam a munkatársaimnak, már autóba is pattantunk, mert a fűszer termesztéssel kapcsolatban fontos megbeszélni valónk volt a környékbeli egyesületekkel, polgármesterekkel. Mint később kiderült, e többesszám erős túlzásnak bizonyult, mert a megbeszélések helyi nyelven zajlottak, egyetlenegyszer szólaltunk meg, amikor a gimbói polgármesternél egy 10 perces monológot követően a főnökünk hozzánk fordult, hogy ’Akkor most bemutatkozhattok!’. Hát köszi! De legalább gyönyörű helyeken jártunk!

Pénteken szegény Orsi végig senyvedte a napot az irodában, nem igazán történt semmi érdemleges. Teresával újabb ötletekkel álltunk elő, de tényleg elég unalmas lehetett egész nap ott ülni. Még szerencse, hogy hozott magával szakirodalmat, így nem unta halálra magát.

Szombaton délelőtt lementünk a piacra, és bevásároltunk mindenből mi szem szájnak ingere. Otthon megebédeltünk és a baljós fellegek ellenére neki vágtunk, hogy most már élőben is megcsodálhassa a Barta fafaté-t (vízesés). A komor fellegek végig mögöttünk voltak, de felettünk mindig kék volt az ég. Útközben először láttunk Colombus majmot. Hatalmas élmény volt. Amikor a vízeséshez értünk akaratunkon kívül bele trámbáltunk egy romantikus 10-es skálán 11-es fokozatú randiba, de ilyen ez a C’est la vie. A látvány nem volt semmi, ezúttal is meglehetősen nagy volt a vízhozam, köszönhetően az előző napi esőzéseknek, de eddig még sosem volt konstans szivárvány, most ezt is megkaptuk. Bevallom őszintén így harmadszorra sem tudtam betelni a látvánnyal.

Hazafelé még belefutottunk egy kisebb csoportba, melyből az egyik kislány lelkesen mondta nekem, hogy ’Scout’, ami annyit jelent, hogy ő is tagja a cserkész klubnak, amit hetente egyszer tartok az iskolában, és szégyen szemre nem ismertem fel (bár köztünk legyen szólva 60 gyerekkel kell elbírnom hétről hétre). Egy gyors fotó után elértünk Mirutse-hoz, aki már várt ránk. Épp egy hatalmas ehető gyökeret segített kiásni az anyukájának. Majd megmutatta nekünk a méheit és a bortokot, és potom 3 órán át beszélgettünk vele történelemről, erdősítésről, méhekről, turizmusról ergo eszmét cseréltünk. A végén még vettünk egy kiló mézet, amit este egy kis főtt édes krumpli, és a szomszédban működő bűnbarlangból vásárolt sörök kíséretében teszteltünk is. Jó választás volt!

Vasárnap reggel elmentünk misére, majd Abraham-ékhoz mentünk vizitációra. Sara nagyon kitett magáért, mert Etiópia történelmi hátterét sutba vágva pizzát készített nekünk. Orsi különösen hálás volt, mert a gyomrát igen megdolgozta a helyi konyha. Most Ruth is egész nyugodt volt (szokásától eltérően), és nagyon jól elszórakoztatták egymást az én drága feleségemmel.

Az volt a tervünk, hogy ebéd után Bajaj-ba pattanunk és elvitetjük magunkat a Gela coffee forest-be, hívtuk is az irodában kapott számot, melynek tulajdonosa nem csak Bajaj, de idegen vezető is. Nem tudjuk, hogy tisztában volt vele, hogy én a NABU-nak dolgozom, mert igen csak ferench árat mondott, 600 Br-t. Ezt én enyhén sokaltam, tekintve, hogy egy 7 km-re lévő úticélról beszélünk, így nemet kellett mondjak az ajánlatra. Kárpótlásul felmásztunk a helyi skanzenba, és útitársul, csak úgy mint előző nap, sötét fellegek társultak hozzánk. Nem akartuk az Urat kísérteni, de csak neki vágtunk az emelkedőnek, amit jól tettünk, mert ezúttal is kegyes volt hozzánk az időjárás. Fenn egy lélek sem volt, így nekem is teljesen új élményt nyújtott a túra. Legutóbb, amikor itt jártam több ezer ember sürgött-forgott és ünnepelte a Kafa újévet.

A hegyről lefele jövet elugrottunk haza, kicsit felfrissítettük magunkat és utána nem általlottam elvinni Orsolyámat egy Manchester Utd. vs. Manchester City mérkőzésre. A meccs ugyan nem hozott gólt, de az élmény így is maradandó lett. Megint telve volt terem és 120 abesha (helyi ember; a Ferench ellentéte) társaságában izgulhattuk végig a 90 percet.

Meccs kiírás a mozi előtt!

És este lett és reggel a 6. nap!