Menthetetlenül elkezdődött! Elmentünk a második Etióp Nemzeti Konzultációra, az Unesco ’Ember és környezete’ jelmondatának jegyében. Beültem az előadásokra, ám amikor elkezdődött realizáltam, hogy a slideshow-kon kívül nem nagyon fogok hozzászólni a dologhoz, mert amari nyelven folyt. Az igazsága, az hogy még a miniszter úr jelenléte (aki szintén részt vett az agytágításon) sem tudta fenntartani a figyelmemet, és elpilledtem egy fél órácskára. Az egész egy Bishopto nevű városban volt, ami arról nevezetes, hogy  7 tó veszi körül. A megbeszélés végeztével meglátogatunk az egyiket, a Salem kolléganőm szerint a legcsúnyábbat, mert ez hegyek veszik körül. A többi (szerinte) sokkal élvezhetőbb, mert a környezet lapos. Nem értettem vele maximálisan egyet.

Másnap még bementem az irodába és összeírtam az elképzeléseimet, hogy majd a 3 hónap végeztével, milyen előadásokat, projekteket csinálhatnék otthon, hogy az egésznek legyen valami kézzelfogható haszna is. Már mindenki készülődik az új évre. Ez alapvetően, abból látszott meg, hogy sokkal több rendőr van az utakon mint normálisan, és mindenki csirkével a kezében közlekedik az utcákon (ugyanis náluk az a csirke, mint nálunk a lencse).

Este még Yelam-ék beugrottak a hostelbe, hogy biztosítsanak, hogy reggel 6-ra ott lesznek és irány a reptér, ahol felszedjük Teresat (aki 2 hónapos! herce-hurca után kapott egy hónapos vízumot) és meg se állunk utána Bongáig. Hát az a hat óra elég kényelmes hat órára sikerült- habár én már 5:50-kor kinn álltam a szitáló esőben- ez egészen konkrétan fél hetet jelent, amikor is begördült a NABU fehér terepjárója. Sebaj, reptér. A reptéren sokként ért a felfedezés, hogy ahhoz hogy az érkező zónába bemenjek 10 Br-t kell fizetnem (nem egy ördöngős összeg, de én ilyet még nem láttam). Mindegy, megérkezett Teresa, kocsiba pattantunk és elindultunk.

Az út egész átlagosnak mondható helyi viszonylatban (lovak, szamarak, kecskék és egyéb random házi állatok pihennek, állnak, futnak át az úton) leszámítva azt a két keselyűt és a számtalan páviánt akik az út mellett sziesztáztak. Képet sajnos nem tudok mellékelni, mert a sofőrünk olyan lazán ment bele 90-nel minden  30-as táblába,mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga (és valószínűleg a helyi KRESZ nem is dorgál olyan szigorúan, mint a hazai).

Röpke, 8 óra utazást követően megérkeztünk Bongába, ahol úgy döntöttünk, hogy nem megyünk ki egyből a tanyára, ahol lakni fogunk, hanem eltöltünk 3 napot a városban a Coffeland Hotelben. Egy kb. 12 m²-es szoba (zuhanyzóval együtt) áram és víz nélkül. Éppen valami fennakadás volt az áramellátásban, ami nem szokatlan, így 2 nagy vödör víz szolgálja a felfrissülni vágyókat. Nem baj, szokjuk a jót, mert kinn a tanyán sem lesz különb. Aztán vacsora és a WIFI kellemes felfedezése következett. Elalvásunkat az etióp pop zene ’könyítette’ kb. 80 decibel-lel. Hajnalban a macska, kutya, kakas, és valami mini keselyű hangjai keltettek, de még csak sikerült volna visszaszundítani, azonban a helyi slágerlistát vezető, nem mindig tiszta hangú honpolgár ezt időről időre meghiúsította.

Reggelire közben pedig a helyi szertartásoknak megfelelően elkészítették az újév első kávéját. Melkam Addis Amet - Boldog Új évet.

Nagyon-nagyon finom!

Aztán elmentünk felfedezni a várost, próbáltam pár fényképet csinálni, de valami rejtélyes oknál fogva egy bácsi üvöltve elkezdett integetni, hogy én ugyan nem fényképezhetek megspékelve egy pár válogatott, igen cizellált angol jelzővel, konkrétan anyaszomorítónak (’motherf*cker) nevezett. Azért csípőből sikerült lőni egy pár kém-képet.

Elmentünk a város egyik végéig és vissza, be a piacra, ahol egy kis srác (7-8 éves forma) egyszer csak megfogta a kezem, és elkezdett kérdezgetni, hogy hogy hívnak és honnan jöttünk (mind angolul, ’reményünk az utánunk jövőkben’). Aztán közölte velem egy 200 méter után, hogy neki menni kell, hát áldásom rá. Az úton épp 3 tehén sziesztázott, és a helyi sofőrök teljesen rezignáltan vették ezt tudomásul, ki jobból, ki balról kerülte ki őket.

Aztán vissza a hotelbe, ahol már áram volt, víz továbbra sem, és a helyi Waila sörrel mostuk le gyomrunk belő faláról az út porát.

Érdekes lesz, mert mint megtudtuk azért nem szabad fényképezni, mert nem tudják, hogy mi az hogy ’turista’, és ezért a fényképezést valamiféle kém tevékenységnek képzelik (ezért lettem én anyaszomorító)…