Szombaton ismét Yonásnál lapátoltam, megint jól átmozgatott, de utána közel sem volt akkora izomlázam, mint azt megelőzően. Teresa eközben szorgalmasan látta el felszolgálói kötelességeit aZ Ergo Milk Bar-ban. Vasárnap mise után és is beálltam segíteni a bár konyhájában, amire azért is volt nagy szükség, mert az egyik pincérlány egyik napról a másikra felmondott és ennek értelmében nem is jött többet. Rengeteg vendég volt, ami részben talán annak is volt köszönhető, hogy két ferench szolgált fel, ami nem minden napi látványosság Bongában. Yonás mesélte, hogy a városban mindenki azt kérdezi tőle, hogy Birr-t vagy dollárt ad nekünk a munkánkért?

A főnök (Yonas) ellenőrzi a napi bevételt

A munkás napok alapvetően gyorsan teltek, mert a gyertya projektünk végre valahára zöld jelzést kapott és elkezdtük gyártani őket. Minden kezdett nehéz, az első napokban, napi egy-egy darab készült, de később már fél óránként 3-at állítottunk elő. Próba égetéseket is végeztünk, és kiderült, hogy az általunk előállított gyertyák igaz, hogy majdnem duplájába kerülnek a paraffinból előállítottakhoz képest, azonban majdnem kétszer annyi ideig is világítanak. Mindemellett nagyon jó illata is van egy ilyen méhviasz gyertyának. Így azt mondhatom, hogy végeredményben csináltunk valami hasznos, kézzelfogható dolgot is itt Bongában. Időközben megérkezett Bongába a német főhadiszállás delegációja. Olyan igazi brünhildákat képzeljetek el, tenyeres talpas német asszonyokat, ami azért elég kontrasztos az etióp átlag hölgyemény mellett. Időközben kiderült, hogy 24-én nekünk is ’erősen ajánlott’ felmenni a fővárosba, mert ott valami konferencia lesz, és feltétlenül részt kell vennünk rajta. No ez kicsit felgyorsította az eseményeket. Mindent, amire azt hittem hogy még van egy hetem azt, gyorsan 2 nap alatt össze kellett hoznom, beleértve a búcsúzkodásokat is. De ez nem tántorított el attól, hogy a szombatot ne Yonás farmján kezdjem, ahol sikerült az előző héten megkezdett munkánkat befejezni. Délben levágtak egy birkát, és az egész csapattal együtt megsütöttük és mind megettük. Nagy élmény úgy elfogyasztani egy ilyen ebédet, hogy közben 7-8 sólyom köröz felettünk, lesve a tányérokról lehulló hús darabokat. A bátrabbak, olyan közel repültek időnként, hogy ha elég gyors vagyok, most egy egész szép sólyom toll indián törzsfőnöki fejdíszem lenne.

Rotyog a birka

Délután elmentem először Mirutse-hoz (ő a méhész srác) és még ugyanazon az estén meglátogattam Abrahamékat is. Sara megint sütött pizzát, ami nagyon nagyon finom volt. Furcsa lehet, hogy egy répával és főtt krump
lival fedett, paradicsomos káposztás alapú pizzára mondom azt, hogy finom volt, de jó volt végre valami olyasmit enni, ami távolról emlékeztet az európai konyhára. Nagyon nagyon kedvesek voltak, és ha már így búcsúzóra vettük a figurát csináltunk is pár családi- és közös képet.

Abraham, Sara, és az angyalbőrbe búj ördög Ruth

Vasárnap, mivel nem volt mise ezért meglehetősen korán,már 9-kor munkába álltunk a Tejivóban, elég húzós napunk volt, és nagyon elfáradtunk. Durva belegondolni, hogy az ott dolgozó lányok napi 16 órát dolgoznak a hét mindegyik napján (ketten még ott is alszanak, mert nem Bongában él a családjuk). Teresával meghívtuk Genetéket és Ábrahámékat egy egy avokádó-papaja juice-ra, a cechet természetesen mi álltuk. Hétfőn reggel még beugrottunk az iskolába, hogy az angol és cserkész klub tagjaival egy egy fotót csináljunk (az én 60 gyerekem közül ezúttal 9 tette tiszteletét, de hát könyörgöm, reggel 8-kor ki akar az iskolában lenni, ha egyszer csak délután kezdődik a tanítás.

Este Genet hívott meg minket, hogy velük költsük el az utolsó bongai vacsoránkat. Nagyon kitett magáért, és csupa finom etióp gasztronómiai csodával etetett minket, amik valóban annyira finomak voltak, hogy még egy utolsó utáni falatot is le akartunk nyelni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valóban rám is fér egy kis túl evés, ugyanis kb. 5 kiló mínuszban vagyok az otthoni átlag súlyomhoz képest (könnyebb vagyok mint érettségikor).

Kedden hajnalban a nagy kofferemet a fejemen cipeltem ki a buszmegállóig, ami nem tett jót a nyaki izomzatomnak, de áldozatok nélkül nincs győzelem.

Milk Bar Team (Vubet, Teresa, Gere, Teddy, Muti)

Szóval itt a bongai történet vége. Biztos hogy hiányozni fog, de nagyon szívesen megyek majd haza. Rengeteg érdekes/értékes embert ismertem itt meg.  Nagyon jó ötlet volt, hogy a tejivóban és a farmon is az utolsó két és fél hétben dolgoztunk, annak ellenére, hogy minden este hulla fáradtan zuhantunk az ágyba.

Így, hogy Addis Abebába ilyen korán fel megyünk sokkal könnyebb lesz itt hagyni Etiópiát, nem igazán szeretem azt a várost, és akkor nagyon finoman és visszafogottan fogalmaztam.

Jermias (kiskölök) életében először próbálta ki a papaját de ízlett neki