Kedden hajnalban bepattantam Yonas kocsijába és legnagyobb meglepetésemre, az utánam csatlakozó utas a főnökünk volt. Haza zötyögtünk, és mivel Teresának megint fel kellett mennie a fővárosba, hogy a vízumát meghosszabítsa a hét hátralévő részében igyekeztem hasznossá tenni magamat. Sajnos az irodában semmi extra nem történt, de felajánlottam Yonas-nak, hogy szombaton reggel 8-kor megjelenek nála, és mindenben szívesen segítek a farm körül. Szombat reggel 8:05-re meg is érkeztem (kicsit elsaccoltam a távolságot) a farmon és első feladatként kitakarítottunk egy istállót. Annyira örültem neki, mert most először éreztem azt, hogy nem kímélnek és akarnak folyamatosan leültetni, csak azért mert fehér vagyok. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem néha szükségem van rá, hogy azzonali eredményt produkáló munkát végezhessek. a takarítás után egy gyors, de annál tartalmasabb reggeli, majd az istálló mögötti trágyakupac transzportálása következett. Nem tudom pontosan, hogy hány m³, különböző korú és erjedtségi állapotú trágyát mozgattunk meg, de ebédre eléggé elfáradtunk. Itt azért már gyakran hangzott el a ’Kucs-bej’ kifelezés, ami ülj le, pihenj jelentéssel bír, de én makacs voltam, és amint kiszedték a lapátot a kezemből, rögtön igyekeztem valami mást találni, amivel hasznossá tehetem magam. Ebéd után még egy speciális keveréket állítottunk össze a teheneknek, majd zsákoltuk be, és ekkor megjött Teresa. Gyors zuhany és irány a város. Az egyetlen akadályt az időszakos vízfolyás felett átívelő, hídként funkciónáló fán történő átkelés jelentette, melyet nem sikerült maximálisan abszolválnom. Ennek eredménye egy kissé sajgó csípő, és közel 90 %-os sár lefedettség a ruháimon (még az orrlyukamba is humusz leledzett). Ezért hazamentem és újabb zuhanyzás következett és ha már otthon voltám, hát ki is mostam gyorsan a ruháimat. Mint később kiderült Teresával együtt a városba érkezett még egy ferench,  Mike. Ő egy holland hölgy, aki a turizmus fejlesztéséért felelős.

Nem büdös a munka

Vasárnap elmentem misére, majd Abrahaméknál ebédeltem és után a Milk Bar-ba mentem (ez is Yonas tulajdonában áll, és a saját tejét adja el), ahol Teresa az előző napi lelkesedésemen felbuzdulva, reggel óta felszolgált.

Hát így a vége felé elkezdtünk beilleszkedni. Mivel most a városban a futball bajnokság mellett még egy közigazgatási konferencia is van, elég sok ember fordul meg a bárban, így Yonasnál a Milk  jelentősen megugrott a vásárlók száma, ezért minden nap az irodai idő után beugrunk segíteni, és szegények nem nagyon győznék nélkülünk. Őszintén szólva, jól is esik valami értelmeset csinálni, mert a fogadó szervezetünk főhadiszállásán, Németországban akkora a fejetlenség, hogy a leveleinkre 3 héten belül nem igazán válaszolnak, és ha válaszolnak is olyan kérdéseket tesznek fel amiket már egyszer, esetenként többször tisztáztunk már. Kicsit az az érzésem, hogy inkább szívvel, mint aggyal dolgoznak, és ezt a helyiek maximálisan ki is tudják használni, mert minden itteni dolgozónak alsó hangon még legalább egy vállalkozása van a városban.

Hétfőn Mikével és még pár kollégával autóba pattantunk madárleső helyek ellenőrzésének feltett szándékával. Nagy élmény volt ismét a kiruccanás, már csak azért is mert végre sikerült kávét szüretelő abesha-kat lencsevégre kapni és a keselyűk is voltak kegyesek pózolni fényképezőgépem előtt. A nap egyetlen szépséghibája az volt, amikor fakultatív program keretében egy erdősítést látogattunk meg. Egy jó fél órát rohantunk az erdőbe (az itteniek még nálam is gyorsabban gyalogolnak, bár szeretett hazámban engem is gyakran megszólnak hasonló viselkedésem miatt) és mikor kezdjen el szakadni az eső, ha nem az autótól legtávolabbi ponton. Mit volt mit tenni be a bozótba. Egészen jó világ volt, amíg meg nem fordultak a levelek. Az ezután következő 20 percet kibírtam röhögés nélkül, állni az esőben és csak azt figyelni, hogy hogyan leszel egyre vizesebb, leírhatatlan érzés.

Kedden sajnos egy kicsit felhúztam magamat a német főnökeink tökéletlenségét és elszállt a motivációm jó része az itteni projektünket illetően. Így elég egyértelművé vált, hogy a tejivónál jobban ki fogunk tudni teljesedni. Mindenkitől elnézést kell kérnem, aki hétről hétre megtiszteli figyelmével a blogot, hogy a múltheti bejegyzés cunami után most csendesebb vizekre eveztem. Gyakorlatilag tényleg minden estét Yonasnál töltünk és este tíz előtt nem nagyon érünk haza. Szerdán elmentem Sister Lettéhez, hogy egy pár dologról egyeztessünk, azonban az irodájában olyan dekoráció fogadott, amire legmerészebb álmomban sem gondoltam...

Este megünnepeltük Maki (a japán önkéntes) 29. születésnapját, stílusosan egy kis ’maki’átóval és süteménnyel. Hihetetlen dolog történt. Ahogy a kávézó teraszán elveztük a nap utolsó sugarait egyszer csak borzongás futott rajtam végig, és elkezdtem fázni. Majd egyre gyengébbnek éreztem magam és a gyomrom is egészen érdekes zörejeket hallatott.

Itt ilyen a szüret

Este hazaértem és betettem a lázmérőt; 38,2- ami még nem a világ vége, de azért megígértettem magammal, hogyha másnap akár csak hőemelkedésem van, akkor újra meglátogatom a doki bácsit. Az éjszaka meglehetősen nyugtalanul telt, mert körülbelül másfél óránként magához rendelt a természet, így hatszor volt jelenésem az árnyékszéken. Reggel a lázmérő 36,4-et mutatott, ami megmentett az újabb orvosi látogatástól (nem mintha a doktor úr nem lenne hihetetlenül szimpatikus; lásd: ’Ki törődik a baktériumokkal, ha…’). A zord éjszakának köszönhetően, azonban a délelőttöt inkább ágyban, pihenéssel töltöttem és csak délután merészkedtem be a városba. Arra a következtetésre jutottam, hogy a szervezetem igyekszik megszabadulni valami számára kedvezőtlen anyagtól, melyet korábban vehettem magamhoz, így nem ettem csütörtökön semmit, csak vizet ittam, hogy megkönnyítsem a dolgát. Bejött ugyanis a böjtnek (és nem utolsó sorban az 5 szem széntablettának) hála péntekre már a toálettek naturális vonzása is alábbhagyott. Mikével meglátogattuk Bonga fölött lévő skanzent (immáron harmadszorra). Na most a hölgy nem egy nádszál kisasszony, de legalább nem adja föl a dolgot, így kicsit lassabban teljesítettük az etapot, mint a megelőző két alkalommal, viszont valószínűleg ennek köszönhetően láttunk egy egész kolobusz majom családot, beleértve a klán legifjabb tagjait is. A látvány meglehetősen bájos volt, és akkor hágott tetőfokára, amikor az egyik apróság, Newton összes létező törvényére fittyet hányva elrugaszkodott az egyik ágról, azonban vagy erejét vagy a távot becsülte túl, mert nagy robajjal csapódott a bokrok közé. Te legalább tanult az esetből, mert a következő alkalommal már anyja hasán csimpaszkodva abszolválta, a túlméretezett feladatot. Jövő héten legkésőbb kedden kezdődik a gyertyák tesztelése, és kiderül, hogy a fogadó szervezetnek megérte-e a mi fogadásunk.

Drukkoljatok!

A Kegyelet-egylet