Nem jó egyedül lenni, ezért úgy döntöttem áldozok a kultúra oltárán én meglátogatok pár múzeumot. Bepattantam egy minibusz taxiba és irány ’Arat Kilo’. Először a Természettudományi Múzeumba mentem.

A kasszánál lévő lista a következő:

Gyerekeknek: 1 Br

Etópoknak: 3 Br

Túristáknak: 20 Br

Fényképezőgéppel: 60 Br

Na ja, a kultúra pénzbe kerül (mondjuk ez a 220 ft-os belépő talán még nem vág földhöz). Az első teremben csak plakátok voltak, és minden betűt kézzel vágtak ki. Kiderült, hogy Bonában nem ölik halomra az állatokat, ami megnyugtató az elkövetkezendő 3 hónapra nézve. Jót derültem az utolsó plakáton,ahol összehasonlították a múzeumot a British múzeummal, mad alatta ált a következő szöveg: ’Szerinted mennivel lehet többet tanulni egy nagy múzeumban’ – ekkkor még nem voltam tisztában az itteni méretekkel. És sajnos elég áldatalan állapotokat találtam.

Egy csomó kikészített bőr lógott a falon de a legtöbbjükről, már lejött a ször. Az egész múzeum 4, egyenként kb. 20-30 m²-es szobából állt, és egy folyósóból. Voltak kiállítva bélyegek is, amelyeken állatok szerepelnek és a Magyar Posta 4 db-bal is képvieslte kicsiny hazánkat.

Az utolsó kiállítási tárgy egy tükör volt, amire ráírták ’A természetre legveszélyesebb állat’- és itt mindenki megláthatta, saját arcképét.

Az egész látogatás nem tartott tovább 30 percnél, és sajnos leginkább az jött le, hogy mennire nincs itt pénz erre. Kár!

Ki az utcára, irány Amas Kilo és a irány Nemzeti Múzeum! (Sorry a képekért, de nem lehetett vakuzni és sajnos nem mindenhol találtam stabil pontot...)

Itt már nagyobb a kiállító tér (4 emelet), csak 10 Br a belépő (mindenkinek)és vaku nélkül lehet fényképezni is.

Földszint: Az etióp uralkodók viseletei; Etiópia a Közép- és Újkorban.

Szép faragások voltak, és rengeteg edény, amik biztos nagyon-nagyon érdekesek, de az én érdeklődésemet, valahogy a 10. után már nem igazán tudta fenntartani (azonban tisztában vagyok vele, hogy ez az én kultúrálatlanságomnak, és igénytelenségemnek tudható be).

(Ez itt az uralkodó trónja volt)

Első emelet: Etióp vallási és képzőművészeti alkotások.

Kicsit vegyesfelvágott, a szocialista munkás szobroktól az etiópnak ábrázolt Szent Györgyig. A második világháború után Etiópia igyekezet jó kapcsolatot ápolni a Szovjet Únióval és ez meg is látszik a korabeli alkotásokon (volt itt is baj).

Berakok egy képet Jhonny Cash tiszteletér, rögtön ő jutott eszembe amikor elolvastam az alkotás címét.

(Get Rhytm- aki nem annyira jártas a 60-as évek Rock’n Roll kultúrájában).

Legfelső emelet Etióp Kultúr Antropológia.

Itt nagyon szép dolgok voltak. Népviseletek, használati eszközök és ami engem meglepett (és ezen még kismilliószor meg fogok lepődni) Helyi keresztény használati eszközök az 5-6., felljebb már írtam, hogy ők voltak a második nép a világon, akik bevezették a keresztény államvallást. És egtaláltam ezt a játékot, amit máig nem tudom, hogy hogy hívnak de Orsival rengeteget játszottunk ilyet Angliában.

Alagsor: Őskor, etióp fosszíliák.

Rengeteg őslény fosszíliája van kiállítva. Ez a legigényesebb része az egész kiállításnak, teljesen hasonló, amihez Európában szokva vagyunk. Sok Homo erectus, habilis stb. (ott volt az egész banda) és egyéb inyencségek..

És aztán ott volt Lucy… a nagybetűs NŐ- bár egy kicsit idős hozzám, de mit számít az a 3.2 millió év.

Jó volt egy kicsit kultúrálódni, bár a múzeumkertben 2 kamasz lány megkért, hogy fényképezzem le őket, és olyan pózokba vágták magukat, amilyeneket legutóbb még 1997-ben a BRAVO-ban láttam. Nem baj legalább meg volt a kontraszt. Elindultam vissza az irodába és egyszer csak mellém szegődött egy helyi srác, aki elmesélte (anélkül, hogy erre bárki is kérte volna), hogy kémikusnak készül és mellékállásban Dj. Jövő hónapban fog lediplomázni és, ha megveszem a Cd-jét, akkor támogatom a tanulásást. Úgy voltam vele, hogy miért ne, ha már ilyen kultúr programot csináltam mára, akkor ebből a modern kor sem maradhat ki. Így megvettem a cd-jét 150 Br-ért, amiről az irodában derült ki, hogy (ilyet nem szabad írni, de) rohadtul nem az ő zenéje, hanem egy etióp raggie zenészé; név szerint Zekele Gessesse Ayzon. Sebaj a zene jó, és megnyugtatott a tudat, hogy nem egy üres cd-t adott el nekem.

Másnap, irány Sidis Kilo, természetesen minibusz taxival aztán irány a hegy. Entoto, Addis Ababa felett fekszik a hegyen, és Zaur biztatására úgy döntöttem, felmegyek gyalog. Sidis Kilo környékén 3 egyetem is van és ma volt a diploma osztás. útközben megkérdeztem egy végzős diákot, hogy felfényképezhetem-e, 'Sure' volt a válasz, így elővettem a gépemet, de mire belenéztem az szülei is ott álltak mellette, igen büszkén. Baktattam tovább felfelé. Az itt tartózkodásom alatta a leggyakrabban hallott szó a 'Ferenchi' volt, ez annyit tesz, hogy 'fehér ember'. A gyerekek előszeretettel kiabálják utánam az utcán, és rendszerint oda jönnek hozzám egy pacsira. De ahogy kiljebb jöttem a városból, egy konkrét keresztelőn estem át. Itt a gyerekek azt kiabálták nekem, hogy 'Money', de ők nem pacsiért jöttek oda!

Itt a külvárosban egyre kevesebb lett az autó, és egy teljesen más közlekedési/teherszállító eszközzel találkoztam. Én ennyi szamarat még egy helyen nem láttam! Mentem tovább fel-fel-fel.  Eddig azt hittem, hogy a Verecke utcánál rosszabb hely ilyen szempontból nincs, de az etióp úttervező mérnökök ugyanazt a meredekséget voltak képesek használni, csak itt mintegy 5 km hosszan.

Nem vagyok jó kondiban!

-a helyiekhez képest meg pláne nem. Az mondjuk nagyon jól esett, hogy ketten is megálltak út közben mellettem, hogy felvegyenek, de én tartottam magam, ezt nekem meg kell másznom. Közben az égből egyre kétségbeejtőbb hangok hallatszottak, és egész szépen be is sötétedett. Egy szavam se lehet, mert eddig még egyszer sem áztam meg, azonban olyannyira megizzadtam, hogy elkezdtem már fázni. De aztán az egyik kanyarban... Addis felülről.

Itt már előkerült a pulcsi. És továbbra is fel. A fáradságomon, azért nagyot segített, hogy erdőben mentem :) az itteniek egyértelműen a sarjaztatásos erdőgazdálkodást részesítik előnyben, nem is fák vannak, inkább facsokrok. (De mivel nem biztos, hogy ez mindenkit annyira izgat mint engem, menjünk csak tovább fel.)

És felértem. Entoto egy kis falu nagy történelmi múlttal. Itt állt az első vár Addis Ababa-ban, most a helyén templom van. Éppen beértem a templom eresze alá, amikor elkezdett szakadni a jég. A gondviselés dolgozik, ezt jó újból és újból tudatosítani. Nem tartott sokáig, olyan negyed órát. Körbe jártam a templomot, és oda jött hozzám, egy angolul "tudó" fazon, hogy ő megmutat nekem itt mindent. Bolond volt, és ezt nem csak a szembejövő helyiek mosolyából szűrtem le. Ment mellettem és csak úgy dobálta egymás után az angol szavakat, minden ész és értelem nélkül. Nagyon zavaros volt, és ez egy kicsit el is vette a kedvemet. De akkor a Mária templom kertjében megláttam vagy 50 gyereket, akik két dob kíséretével énekelt.Ez valami egészen különleges élmény volt. Körben álltak több sorban, a kör közepén meg két 12 éves forma lány ütötte kézzel a dobokat. Mindenki énekelt, tapsolt, és be kell vallanom, hogy önkéntelenül mosolyra húzódott a szám. Volt benne valami nagyon megkapó.

De bolond barátom megvárt, és gyorsan visszarángatott a valóságba. Elindultunk visszafelé, és ahol már indultam volna lefelé, mondta, hogy most menjünk be egy helyre és hívjam meg egy teára. Én meg sajnos ennél már rutinosabb vagyok, úgyhogy mondtam nekem hogy egy árva fitying sincs nálam, ezért is jöttem gyalog. Ő nagy szomorúan tudomásul vette, de azért még vagy 5-ször elmondta, míg elváltunk, hogy mekkora FUN volt így együtt sétálgatni. Én örülök ha neki ez jó volt és akkor meg is volt a napi jó cselekedet.

És lefelé elkezdett szakadni az eső. Elő az esőkabát. De ettől nem ment el a kedvem, mert ERDŐben lenni jó.A lefelé már gyorsabb volt, lenn voltam gyorsan a városban,be a taxiba, ki a taxiból, még egy 10 peres szünet egy csempe boltban (úgy zuhogott az eső) és vissza a szállásra. Zuhany, teregetés meleg kaja készítés...

De a végére gondoltam még berakok egy okosságot, amit ma olvastam az Izrael Általános Iskola kerítésén:

Ehhez tartsátok magatokat...